Nos barátném indíttatására úgy döntöttem én is szót ejtek egy-két dologról..... Mostanában nem volt túl sok kedvem az írogatáshoz, ennek oka az, hogy tanultam. Részt vettem illetve veszek az euroexam által egy online kurzuson, ahol is jól begyakorlom a vizsgafeladatokat, és majd jól levizsgázok, na de itt jön a csavar, hogy nem márciusban, hanem májusban, mert én butuska rosszul jegyeztem meg a jelentkezési határidőt, és mivel nem kívánok pótdíjat befizetni, így marad a május. De megnyugtattak, h legalább addig még sokat tudok gyakorolni. A másik ok: Gergő, aki most is épp vmit követel rajtam (kiderült kakaót kér) Napjában még mindig 3szor cicizik ( sikerült leszorítanom!!!) és az éjjeli 1-2 cicizést sem tom, h hogyan fogom elhagyni.... Nem akar beszélni, mindent csak kérdez, hogy: Ez?Ez?Ez? és 50x is el kell ugyanazt mondani neki. Nagyon ügyesen mutatja hogy hol az okos feje, és a fején található dolgokat (szem, fül száj, orr) Produkáltatni nem lehet továbbra sem. kb 88 cm és 13 kg Elég jól eszik, mióta kevesebb a cici, és késsel-villával :) , a kanalat még mindig kicsit belefordítja a szájába, de azért ügyeskedik. Van egy diktafonja (illetve nem az övé, csak ő használja a legtöbbet), amivel rengeteg felvételt készít, amiken jókat lehet röhögni, úgy kezeli, mintha tudná hogy kell. A telefonomat rendszeresen megtalálja, és boldog-boldogtalant felhív a telefonkönyvből (!) ( ez azért nagy szám, mert tudatosan lép bele a telefonkönyvbe és onnan telefonálgat....). Eléggé apás lett, és sokkal jobban hallgat az apjára , mint rám....betegségek terén is jól állunk (le is kopogom) egy kis köhécselésen kívül más baja nem volt a télen (remélem lassan jön a tavasz). Na megnéztem, nem töltöttem fel szánkózós videókat, majd azt is pótolom :)
A 2 éves gyermek ez egy jóó írás, és hát Gergő ugye mindjárt 2 éves :)))